Úgy gondolom, hogy az elmúlt két évben ebben léptünk előre a legnagyobbat. A Hallgatói Önkormányzat Kommunikációs munkacsoportjának tagjai célul tűzték ki, hogy a Pannon Egyetem Georgikon Karának összes eseményéről szöveg, kép vagy videó formájában tájékoztatást adjon. A TV létrehozásának gondolata már az előtt felvetődött bennem, mielőtt mélyebben beleástam volna magam az egyetemi közéletbe. Úgy éreztem, hogy hiánypótló kezdeményezés lenne, ha működne karunkon egy online televízió, hiszen manapság az emberek nagy része a világhálón keresztül tájékozódik.
A Pannon Egyetem Georgikon Kar 215 éves Jubileumával egy időben (2012. június 30-án) el is indult a Georgikon Alapítvány és a Hallgatói Önkormányzat támogatásával a Georgikon új információs portálja, a Georgikon TV. Az első, kísérleti adást 586 látogató tekintette meg, melyben a Diáknapokon, a Regattán és a Sárguláson készült felvételek kerültek bemutatásra. Ezt követően készültek felvételek – a teljesség igénye nélkül - Dr. Bakonyi Károly szoboravatóján, a Diplomaosztó Ünnepi Tanácsülésen, a Jubileumi napon, a Bulektáborban, valamint mozgóképet láthatott a nagyérdemű a Gazdászmaratonról és a Bulekbálról is. A Georgikon TV felvételeit máig összesen 4294-en tekintették meg.
A Youtube-os felületen és a Georgikon TV oldalán (tv.georgikon.hu) keresztül összesen körülbelül 10481 percet nézték a GTV felvételeit a látogatók, ennyi volt az effektív látogatási idő. A képeket természetesen legtöbben Magyarország területéről nézték, de érdekes, hogy az ország határain túlról is sok látogató érkezett. Ami az adások népszerűségét illeti: a legnagyobb sikert a Bulektáboros adás jelentette: 714-en tekintették meg. Sokakat érdekelt a Georgikon TV első, kísérleti adása, valamint a Bulekbálon készült felvétel is.
|
Legnépszerűbb adások
|
|
|
|
Adás címe
|
Megtekintések száma
|
Megnézett
percek
|
1.
|
Bulektábor 2012 - Az első nap
|
714
|
3 517
|
2.
|
Georgikon TV első, kísérleti adás (Diáknapok 2012, Balaton Regatta, Sárgulás)
|
586
|
275
|
3.
|
Bulekbál 2012
|
405
|
1 206
|
4.
|
Jótékonysági adománygyűjtés és jótékonysági est a Georgikonon
|
321
|
958
|
5.
|
Kommentár nélkül - Diplomaosztó ünnepi tanácsülés
|
282
|
179
|
6.
|
Vonalhúzó eljárás és Ponthúzó party a Pannon Egyetemen
|
269
|
80
|
7.
|
Georgikon Kupa focibajnokság 2012
|
257
|
867
|
8.
|
Georgikon 215 Jubileumi nap
|
238
|
152
|
9.
|
Pannon Egyetem az Education
|
235
|
608
|
10.
|
Karácsonyi ünnepség a Pethe Ferenc Kollégiumban
|
198
|
556
|
A Georgikon TV „munkálataiban” jelenleg heten veszünk részt: Csizmadia Enikő, Németh László, Szabó Szilveszter, Suppán Balázs, Valentin Szilveszter, Gritsch Mihály és jómagam, Szabó Péter. Több célkitűzésink is van a közeljövőre nézve: az egyik, hogy folyamatosan fejlődjünk mind az adások minőségében, mind mennyiségében. Ennek azonban pénzügyi és létszámbeli korlátai vannak. A másik célunk pedig, hogy minél több georgikonos polgárral megismertessük a Georgikon TV-t. Ezen elhatározásunk megvalósítását egy hirdetőfelületként funkcionáló televízió kihelyezésével terveztük megoldani: februártól az „A” épületi szemináriumoknál egy LCD LED TV került kifüggesztésre, ahol a GTV adásai folyamatosan megtekinthetők, emellett egyetemi, kari és hallgatói hirdetések is megjelennek. Utóbbi megvalósításáért ezúton is köszönöm a Georgikon Alapítvány Kuratóriumának támogatását!
A Kommunikációs Munkacsoport emellett kiemelt szándéka továbbá:
ü a kari hallgatókkal való kapcsolattartás, az önkormányzat szervezetén belüli belső kommunikáció javítása
ü az önkormányzat információs csatornáinak folyamatos karbantartása, frissítése (HÖK oldal, facebook oldalak)
ü a hallgatók tájékoztatása a legfrissebb egyetemi, kari és hök rendezvényekről, pályázatokról, oktatási és egyéb ügyekről
ü Georgikon TV elindítása fenntartása (tv.georgikon.hu)
ü cégekkel való kapcsolattartás
Komoly előrelépés volt, hogy a Hallgatói Önkormányzat honlapja rendkívül megújult az utóbbi időben, valamint, hogy folyamatosan naprakész. A honlap szerkesztési munkákat én vállaltam magamra, melyet a későbbiekben is szívesen csinálok. A facebookos oldalon is naponta kerülnek megosztásra az információk, valamint a szakképviselők általi tájékoztatás is javuló tendenciát mutat. A szakképviselők ilyen irányú munkáját szükségesnek tartom nivellálni. Úgy gondolom, hogy a honlapon, a facebook oldalon és a TV-n keresztüli kapcsolattartásra a későbbiekben is bátran alapozhatunk.
|