216 év, a Sárgulás, Gróf Festetics György, Pethe Ferenc, Nagyváthy János, Rumy Károly György. Ezen értékek, ezen nevek mind – mind arra predesztinálják a Georgikont, hogy a nemzet agrár-értelmiség képzésében vezető szerepet vállaljon. Elnöki pályázatom írása közben számos gondolat jut eszembe. Úgy gondolom, hogy két évvel azt követően, hogy a Kar hallgatói HÖK elnöknek választottak, ez egy kiváló alkalom arra, hogy az ember számvetést végezzen önmagában, hiszen az ember életében mindig kell, hogy legyen egy olyan esemény, amely lezár egy szakaszt. Legyen ez most egy elnöki pályázat, egy körlevél vagy egy „búcsúlevél”.
Úgy gondolom, hogy a Georgikon polgárának lenni nem mindennapi dolog. Ezt igazán csak azok tudják, akiknek jelent valamit az, hogy GEORGIKON. Aki tudja, nem akármilyen intézmény „örököse” lehet. Lehet, hogy ennyi idősen nem teljesen érti meg ezt az egészet az ember. De számomra kevés olyan hasonlóan megható pillanat van, mint a Diplomaátadó ünnepély. Sokakkal ellentétben számomra nem a diploma átadásának pillanata volt a legfelemelőbb. Sokkal inkább az, mikor az öreggazdászok sűrű könnyek között átvették arany,- ezüst,- és bronzdiplomáikat. Ha sokan ma még nem is, ők biztosan átérzik azt, hogy mit jelent a Georgikon öregdiákjának lenni.
Számomra annál megtisztelőbb, annál nemesebb feladat nem is nagyon lehetett volna mint hogy hallgatóként ennyi mindent tehessek szeretett intézményemért. Hiszen a Georgikont még ma is azok az erények jellemzik, amik a mai rohanó világunkból már rég kivesztek. Tisztesség, becsület, jóakarat, hagyományok tisztelete: ezen értékeket magam is vallom, és ezen értékeknek hűen dolgozom a mindennapokban.
Amíg mások rombolják értékeinket, hagyományainkat, múltunkat, addig nekünk kötelességünk azokat megújítani, tartani, megőrizni és megismertetni mindenkivel. Ezen értékektől semmilyen körülmények között nem vagyok hajlandó lemondani.
Azt, hogy ezen értékek képviselete, valamint személyem megfelel-e a kívánalmaknak, a tisztelt hallgatók feladata és jogköre eldönteni. A döntés megkönnyítése érdekében a következőkben körvonalaznám egy kívánatos szebb jövőre vonatkozó elképzeléseimet, terveimet.
|