KONFIGURÁCIÓ
A konfigurációt tekintve és az érvényes alapszabályból is kiindulva hármas hierarchiát képzelek el: ez az elnökség, a szakképviselők és a referensek hierarchiája.
ELNÖKSÉG
2011. március 16-án tartotta meg az újjáalakult Hallgatói Önkormányzat alakuló ülését. Jelenlétével megtisztelt mindent Dr. Dublecz Károly Dékán Úr mellett Lender Lajos is, aki átadta a stafétabotot az „újaknak”. Megválasztásra kerültek az új elnökség tagjai: Fitos Gábor általános - és gazdasági elnökhelyettes, Kántor Attila szociális elnökhelyettes, Kiss Péter, a kollégiumi bizottság titkára, valamint én mint a Hallgatói Önkormányzat elnöke. Azóta két változás is bekövetkezett: 2012. januárjában Fitos Gábor külföldi tanulmányai miatt lemondott az elnökhelyettesi pozíciójáról, s a helyét Rakos Atilla vette át. Kiss Péter hasonló okok miatt „adta át a helyét” Szilvási Adriánnak. Úgy gondolom, hogy az utódlás mindkét esetben nagyon jól sikerült, hiszen az új ösztöndíj rendszer többek között Atillának volt köszönhető, míg Adrián jó problémamegoldó képességének köszönhetően maradéktalanul el tudja látni kollégiumi teendőit.
Megválasztásom esetén Rakos Atilla, Kántor Attila, Szilvási Adrián és jómagam vezette elnökséggel szeretnék tovább dolgozni, mely úgy gondolom, hogy bizonyított az utóbbi időben, s jelen pillanatban senki sem tudná hiánytalanul ellátni egyikőnk feladatát sem. Az elnökhelyettesek közül mindenki támogatja személyemet, ami garancia arra, hogy konfliktusoktól mentesen vezessük tovább a Pannon Egyetem Georgikon Kar Hallgatói Önkormányzatát.
SZAKKÉPVISELŐK
A közösen elfogadott szavazókörzetek szerint az újonnan felálló Hallgatói Önkormányzat hét szakképviselőből fog állni. Az eddigiekhez képest nem lesz külön képviselete a felsőfokú szakképzéseknek, hiszen 2013. szeptemberétől átalakítják ezen képzéseket és felsőoktatási szakképzési szakok lesznek, melyek az alapképzési szakokhoz fognak igazodni. Ezáltal felesleges lett volna az „fsz” szakok képviselete, így a rendező elv a különböző diszciplínák lesznek (gazdasági, mezőgazdasági, kertész, stb.).
REFERENSEK (MEGBÍZOTTAK)
Megválasztásom esetén szeretnék referenseket „foglalkoztatni”. Úgy gondolom, hogy ez három területen szükséges: titkár (jegyzőkönyvek, határozatok), külügy és informatika. Ezen kívül még alkalmi feladatok ellátására érdemes lenne gondolkodni további megbízottakban is.
|